A hit fogságában (To verdener)
A hit fogságában
színes, magyar feliratos, dán filmdráma, 108 perc
A hit fogságában (To verdener)
rendező: Niels Arden Oplev
szereplők:
Mynster (Sara)
Juel Werner (Elisabeth)
Jorn Spottag (Andreas)
Johan Philip Asbaek (Teis)
Ottensten (August)
A megtörtént eseményt feldolgozó történet középpontjában egy tizenhét éves Jehova Tanúi lány áll, aki életében először lesz szerelmes. Bár szülei ugyancsak a közösséghez tartoznak, mégsem jelentenek kapaszkodót Sara számára. Apja megcsalja feleségét, majd elvának. A fiútestvérük otthagyja a gyülekezetet, kiközösítetté válik. Sarának döntenie kell, vagy megmarad Tanúnak, folytatja a térítgetést, netán misszionárius is lesz belőle, vagy szakít az egésszel és választja a világi életet. Egyszerre vonzza és taszítja őt az elhagyás gondolata. Fiútestvérén látja, milyen kiközösítettnek lenni, mikor a saját szülei sem beszélhetnek vele, ugyanakkor egyre jobban rádöbben az ellentmondásokra, és kezd kételkedni addigi meggyőződésében. Elfojtott kérdések tőrnek felszínre és erősödnek fel. A gyülekezet vénei valamint apja részéről csupán szeretetteljes intést kap segítségül. Nem érti, a szerelem, amelyet egy kívülálló iránt érez, miért bűnös. Ismerős az a jelenetsor is, mikor Theis csak azért kezd gyülekezetbe járni, hogy engedélyezett legyen a lánnyal való találkozása. Egy barátnője - aki ugyancsak a közösség tagja -, felvilágosítja, hogy háromféle Tanú létezik: az, amelyik minden törvényt betart, az, amelyik titokban áthágja azokat, és az, akiről ki is derül, hogy áthágta. A lényeg, hogy ne derüljön ki a félrelépés és akkor semmi baj nem lesz. (A filmismertető forrása: Merényi Zoltán honlapja - http://merenyizoltan.hu)
Ajánlott filmes weblap:havannacsoport-keresztény filmtár
Szólj hozzá sandor [ 2015-02-14 14:45 ] Én sem értek egyet a Jehova Tanúi által hírdetett téves dolgokkal,de a film messze nem mondható korrektnek.Először is a paráznaságot nem tartja bűnnek,másodszor pedig a végén nyílvánvaló, hogy a filmíró arra akar kilyukadni, hogy Isten nem létezik, sem Utolsó Ítélet. Nem tudom miért ajánlják ezt a filmet keresztyén oldalon, hiszen az erkölcstelenségre,hazugságra és istentagadásra uszít. derapoka [ 2014-08-13 19:10 ] Kedves Mindenki! A film hiteltelen.Nagyon sok dologban téved,félrevezet. Először is nincsen tilos irodalom. Mindenki bármit olvashat a lelkiismerete szerint.Tehát a filmben hamisan jelenik meg a főszereplő lány kiközösített fiútestvére,mivel őt könyvolvasás miatt közösítették ki. Ilyen egyszerűen nincs. Másodszor,a lány édesapja házasságtörést követ el,amiért ki KELL KÖZÖSÍTENI,nemhogy a vének tanácsába kerüljön. Kedves bacsipista,nem Jehova Tanúi által kitalált bűnökről vagy azok megitéléséről van szó,hanem egyszerűen csak a 2Tessz 3:6,7 versét véve alapul vannak kiközösítettek. "6 Utasítást adunk pedig nektek, testvérek, az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy húzódjatok vissza minden olyan testvértől, aki rendetlenül jár, és nem a szerint a hagyomány szerint, amelyet tőlünk kaptatok. 7 Mert magatok is tudjátok, hogyan kell utánoznotok minket, mivel nem viseltük magunkat rendetlenül közöttetek," a 13-15. versekig pedig ez áll: "13 A magatok részéről, testvérek, ne hagyjatok fel annak cselekvésével, ami helyes. 14 Ha pedig valaki nem engedelmeskedik az ebben a levélben közölt szavunknak, jegyezzétek meg őt, szakítsátok meg vele a társas érintkezést, hogy megszégyenüljön. 15 De azért ne tekintsétek ellenségnek, hanem továbbra is intsétek mint testvért." bacsipista [ 2012-08-11 13:42 ] Sajnos mégis vannak olyanok akik ezt teszik. Nem minősítem le a Jehova tanúit, mert ez jellemző sok magát kereszténynek valló emberre. Saját bűneiket figyelmen kívül hagyva elítélnek és megítélnek másokat. Hibás hozzáállásunk következményeként számtalan embert üldözünk így el Jézus Krisztus megváltó kegyelmétől. Fábiánné Erdei Márta [ 2012-06-16 01:53 ] A Jehova Tanúiról nem sokat tudok, de ez a film számonra borzalmas! Jézus Krisztus nem szólít fel bennünket arra, hogy megtévedt gyermekeinket eltaszítsuk! Az igazságot elmondva nekik, figyelmeztetjük a veszélyre őket, szeretjük és sokat harcolunk értük a TÉRDEINKEN! |
Menü
Hirdetés